A hatalmas ablakok, az óriási belmagasság, a vastag falak jó alapnak bizonyultak, hogy megszülessen a régi és az új keveredéséből valami egészen egyedi és merész eklektikus enteriőr.
Egyszer volt, hol nem volt… akár így is kezdhetnénk lakásbemutatónkat, hiszen a lakás tervezője egy történetet szeretett volna kerekíteni a régi falak közé. Egészen újra és izgalmasra vágyott, de úgy, hogy a lakás klasszikus adottságait a lehető legjobban kihasználja. A nappalit egy légtérré alakította, a meglévő falat kivéve, a teljes falfelületen vasszerkezetű üvegfalat épített a mennyezetig. Így nemcsak a már egyébként is tágas szobákat varázsolta optikailag még nagyobbá, hanem a klasszikus stílusba, mintegy kontraszt került be a durva fémszerkezet, a loft érzését keltve.
Izgalmas tervezői fantáziára vall a fényforrások használata, mely nemcsak a gipszkartonba süllyesztett spotlámpákban és a mennyezetről függő hatalmas csillárokban merül ki, sokkal inkább az egész lakásban végigfutó tükröződő felületekben. Nappali és konyha egy légtérben van ugyan, mégis inkább apróbb sziget enteriőrökből lesz egységes egész, melyet a dióbarna hajópadló és a régi perzsa szőnyeg köt össze egymással. Mint a mérleg másik karja jelenik meg a térben az ezüst struktúrlemezből készült lépcső, melyen a galériába sétálhatunk fel, ahol a hálószoba található. A kissé keleties világot idéző szoba bársonyos, aranybarna tapétával borított, az ágy háttámlája, gipszkarton falfülke is egyben.
Első pillantásra a fürdőszoba – inkább nevezzük fürdőszalonnak – klasszikus elemekkel átszőtt modern enteriőrt mutat. Ha elmerülünk a valójában eklektikus vizeshelyiség részleteiben, láthatjuk az aranykeretes neobarokk tükröt, a rusztikus fahatású hideg burkolatot a falakon és a padlón, és mintegy felső keretet adva a térnek, a karéjos gipszkarton álmennyezetben ülő spotlámpákat, melyek körülölelik a gyönyörű barna szaténból készült csillárt. A színben harmonizáló diófából készült mosdószekrényt üveglappal fedték, ebből emelkedik ki a fehér mosdótál, melyet egy kisméretű félsarok káddal egészítettek ki. A teljes falfelületet borító aranyfényű vyniltapéta teszi lággyá a szoba hangulatát. A mellékhelyiségben visszatér a fürdő rusztikus burkolata, ám a festett falakat – teljesen szokatlan módon – kollázs képekkel díszítették.
A nappalit a konyhával egy légtérben álmodta meg a tervező, melyet csak egy konyhasziget választ el a főzőrésztől. Az egész lakásra a bohém eklektika a jellemző, melyben hangsúlyos szerep jut a világításnak is, mintha beszélgetnének egymással a mindenhol megjelenő, egymásnak reflektáló üvegfelületek. Az üvegasztalt egy az 1950-es évekből való, bécsi felújított thonet szék és a modern kárpittal bevont étkezőfotel tesz teljessé.
A színeket, a formákat és a mintákat bátran használta a tervező, de mintegy keretként mindenhol megjelenik a fekete mint grafikai kontraszt a lakásban. A régit megóvni, az újjal kiegészíteni és így alkotni egységes egészet lett a valaha elkezdetett történet folytatása.
Kerekes János asztalos
válaszol olvasóink kérdéseire
barkács témában!
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ')) ORDER BY hid DESC LIMIT 0,10' at line 1
OTTHONOK
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ')) ORDER BY hid DESC LIMIT 0,10' at line 1