Falburkolatok természetes kőből
2009. augusztus 20.
Korábbi cikkünkben foglalkoztunk a természetes-, illetve hasított felületű kövek térburkolatként való felhasználásának szakmai követelményeivel. Most a nyersfelületű kövek falburkolóként való felhasználásával kapcsolatos szempontok közül tekintünk át néhányat.
Mediterrán hangulat - Mediterrán kövekkel
2009. július 10.
Az emberiség történetének egy fontos jellemzője volt a kő mint építőanyaghoz való viszonyunk. Őseink igazán időtálló épületeket a környékükön található kőfejtők anyagából tudtak készíteni.
Úgy négy-öt évvel ezelőtt kezdődően - a mediterrán ízlésvilág betörésével párhuzamosan indult fejlődésnek a hasított, illetve tört felületű kövek felhasználásának máig tartó növekedése.Az addig a piacon szinte egyeduralkodó ürömi bánya termékei mellett megjelentek a karmacsi, keszthelyi és az eplényi hasított homok- illetve mészkövek.
Jelen sorok írója teljes tisztelettel ugyan, ám igen határozottan arra szeretné bíztatni alkalminak szánt írásával olvasóit, hogy lehetőségeikhez képest, minél inkább törekedjenek otthonaik belső tereinek megformálásában, megkomponálásában a természetes anyagok, így a természetes kőburkolatok alkalmazására, felhasználására.
A tardosi vörösmárvány, hazánk kiemelkedő természeti kincse
2004. július 09.
A mai kor építészetében a természetes kövek ismét reneszánszukat élik. Ellentétben a szürke betontermékekkel, otthonunkat, környezetünket komfortosabbá, természetközelibbé formálhatjuk a természetes anyagok felhasználásával.
A kőkultúra hazai reneszánsza örvendetes módon oda vezetett, hogy egyre újabb kőfajták (lásd porphyr, szerpentin, kvarcit, gneiss, pala, mészkő, homokkő) jelentek meg a különböző kőkereskedések kínálatában is. Ez persze növelte a különböző anyagú, formájú és színű kőtermékek közötti választás szabadságát is, de - és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni - felelősségét is.
Kerekes János asztalos
válaszol olvasóink kérdéseire
barkács témában!
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ')) ORDER BY hid DESC LIMIT 0,10' at line 1
OTTHONOK
You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ')) ORDER BY hid DESC LIMIT 0,10' at line 1