Tulajdoni lap 2018 – ez minden, amit a tulajdoni lapokról tudnod kell!
Különböző honlapokon számtalan információt találhatsz arról, hogy hogyan is lehet kikérni tulajdoni lapot, hogy milyen változatok hitelesek és milyenek nem. Cikkünkben összegyűjtöttük neked az összes fontos szempontot, hogy ne a lakásvásárlás egy ilyen apró részletén akadjon meg a folyamat.
Az ingatlanvásárláshoz és eladáshoz is feltétlenül szükség lesz az adott ingatlan tulajdonlapjának kikérésére. Ez a dokumentum azért is játszik igazán fontos szerepet, mert egy adott ingatlan minden tulajdonjogi változását fel kell rajta tüntetni.
Ezen lapok minden fontos információt tartalmaznak az ingatlanokkal kapcsolatban, így természetesen nem csak akkor lehet rájuk szükség, ha lakásvásárlásról vagy eladásról van szó, hanem például akkor is, ha az ingatlan tulajdoni viszonyait (pl. tulajdoni hányadok) szeretnénk megtudni,
Mi található a tulajdoni lapon?
Az ingatlanok tulajdoni lapjai alapvetően két részből állnak. Ez a két rész abból a szempontból is elkülönül egymástól, hogy az egyik lekérése teljesen ingyenes, míg a máséké pénzbe kerül.
Az első részben a legalapvetőbb adatok találhatók meg a lakással, házzal kapcsolatban, ezért ennek lekéréséért nem számolnak fel semmilyen összeget. Itt találhatjuk meg az ingatlan pontos megnevezését, információkat annak elhelyezkedéséről, méretéről. Itt van továbbá a helyrajzi szám, az ingatlan aktuális és az is, hogy milyem fekvésű az adott lakás.
A második részben az egyes tulajdonjogi változások vannak feltüntetve. A már nem hatályos határozatok száma át van húzva, azonban minden előző tulajdoni joggal rendelkező személy fel van itt tüntetve, így megnézhetjük, hogy hány tulajdonosa is volt eddig az általunk megvásárolni kívánt lakásnak.
Itt találhatjuk továbbá a lakás, ház különböző terheléseit, a haszonélvezeti jogokat, végrehajtásokat vagy azt is, ha valamilyen eljárás van függőben az ingatlannal kapcsolatban.
Mire is kell nekünk a tulajdoni lap másolata?
Lakásvásárlás esetében mindenképpen érdemes megnézni a megvásárolni kívánt ingatlan tulajodni lapját, hogy azon feltétlenül az szerepel-e, amit az eladó állít. Nem szerencsés, ha például a vételárban való megállapodás után derül ki, hogy az ingatlan státusza nem az, aminek hittük.
Érdemes kikérni minél frissebb dokumentumot a földhivataltól, és online is az e-hitelesített változatot választani, hiszen ezen fogjuk megtalálni az összes bejegyzést az ingatlannal kapcsolatban.
Emellett akkor is fontos szerepe lehet a tulajdoni lapnak, amikor már megegyeztünk az eladóval a vételárról, hiszen ilyenkor az eladás és a vétel szándékát be kell jelenteni a földhivatalnál, akik széljegyzetre veszik ezt.
Online tulajdoni lap lekérése
A tulajdoni lapot természetesen személyesen is ki tudjuk kérni a földhivataltól, 2003-tól azonban már online is elérhetőek ezek a dokumentumok a vállalkozók számára, 2011 óta pedig már bárki lekérheti egy ingatlan tulajdoni lapját az internetről.
Ezen funkció igénybevételéhez kizárólag egy ügyfélkapura van szükségünk, melynek igénylésére bármelyik kormányablakban lehetőségünk nyílik. Az online rendszer tárolja, naplózza a lekérdezési adatokat.
A lekérés összegét az állam törvényi szabályozásban határozza meg, az alábbi funkciókat tudjuk elérni az online földhivatali-nyilvántartási rendszerből:
1.) A tulajdoni lap 1. részének lekérése
A tulajdoni első részének lekérése az olnline felületről teljesen díjmentes.
2.) Elektronikus dokumentumként szolgáltatott e-hiteles és nem hiteles tulajdoni lap
A nem hiteles tulajdoni lap teljes másolatának lekérése egy év alatt kétszer szintén díjmentes. E-hiteles tulajdoni lapot is kikérhetünk a földhivatal internetes felületéről, ezt a szolgáltatást 3600 forintért tudjuk igénybe venni.
3.) Térképmásolat elektronikus dokumentumként
A térképmásolat 2600 forintba kerül ingatlanonként, azonban sajnos az interneten nem igényelhetsz e-hiteles térképmásolatot, így amennyiben erre van szükséged, mindenképpen meg kell majd látogatnod a földhivatalt a dokumentumért.
Ezen felül fontos megjegyezni, hogy több olyan hirdetést is találni online, amelyekben vállalkozók földhivatali intézkedést, valamint hiteles és nem hiteles tulajdoni lap és térképmásolat beszerzését ígérik igen nagy többletköltség fejében, azonban ez jogszabályba ütközik, hiszen ingatlan-nyilvántartási adatot csak az ingatlanügyi hatóságok és a kormányablakok adhatnak ki.
Tulajdoni lap ingyen?
Ahogy azt az előbb láthattuk, egyes dokumentumok kikérése bizonyos esetekben pénzbe kerülhet, bizonyos esetekben pedig ingyen van.
Azt fontos azonban itt külön is leszögeznünk, hogy hiteles tulajdoni lapot sajnos nem tudunk beszerezni díjmentesen, így lakásvásárlás esetén mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy egy kisebb összeget ez el fog vinni kasszánkból. Arra, hogy mi a különbség a hiteles és a nem hiteles tulajdoni lap között, a következő fejezetben térünk ki.
Amennyiben nincs szükségünk a hiteles dokumentumra, mert csak alapvető információkat akarunk megtudni 1-1 ingatlanról, úgy természetesen jó opció lehet, hogy az ügyfélkapu segítségével ingyen is le tudjuk kérni a tulajdoni lap első részét.
A nem elektronikus tulajdoni lap ára
Bár az előbb már olvashattad, hogy a tulajdoni lapok igénylésének lehetnek ingyenes megoldásai is, azonban hitelesített tulajdoni laphoz nem tudsz hozzájutni úgy, hogy ne kelljen kiadással számolnod.
Feljebb már leírtuk azt is, hogy mennyi az egyes dokumentumok online igénylésének összege, de természetesen nem ez az egyetlen opció.
Személyesen is bemehetünk a földhivatalba, és kikérhetjük az adott ingatlan tulajdoni lapját. Ez azért is lehet kedvező, mert a fizetés előtt betekintést nyújtanak a dokumentumba, így könnyen leellenőrizhetjük, hogy a megfelelő ingatlan tulajdoni lapját kértük-e el.
A hitelesített, biztonsági elemekkel ellátott tulajdoni lapot papír alapon 6250 forintért tudod beszerezni, míg a térképmásolatot (melyre akkor lesz szükséged, ha kertes házat vásárolsz) 3000 forintért.
Hiteles tulajdoni lap és nem hiteles tulajdoni lap
Ebben a fejezetben kívánjuk tisztázni a már korábban már többször is megemlített fogalmakat, melyek. Az, hogy a tulajdoni lap, amit kézhez kapsz, vagy online beszerzel hiteles-e, annak a tükrében lesz fontos, hogy milyen célra szeretnéd használni.
A nem hiteles tulajdoni lapot semmilyen hivatalos ügyintézésre nem használható, nem rendelkezik bizonyító erővel, kizárólag tájékoztató jelleggel rendelkezik.
A e-hiteles tulajdoni lap – amiről feljebb olvashatsz – a TakarNet rendszerén keresztül érhető el, és kizárólag elektronikus formában rendelkezik hitelesítő, igazoló erővel, amennyiben kinyomtatjuk a dokumentumot, úgy sajnos ez már nem igaz rá.
Ezt az elektronikus tulajdoni lapot hitelesítési záradékkal látják el, és fokozott biztonságú aláirással és időbélyegzővel van hitelesítve, így eletronikus úton történő hivatalos ügyintézésre ez is megfelelő.
Erről a dokumentumról teljes bizonyító erővel rendelkező hivatalos másolat kizárólag papír alapon szolgáltatható, a legtöbb hivatalos ügy elintézésére így csak ez felel meg.
Cikkünkben megpróbáltunk minden fontos információt összegyűjteni a tulajdoni lapokkal kapcsolatban, hogy ne érhessen meglepetés, amikor a lakásvásárlás vagy lakáseladás azon pontjára kerülsz, amelyben ezek a dokumentumok előkerülnek.
Amennyiben vevő vagy, a legfontosabb az, hogy mindig győződj meg róla, hogy a tulajdoni lap aktuális és hiteles, hiszen csak így lehetsz benne biztos, hogy nem próbálnak megvezetni ingatlanvásárláskor, valamint hogy ne bízz meg harmadik személyt az ilyen dokumentumok beszerzésével, hiszen ez nem legális.
Oszd meg ezt a cikket ismerőseiddel is!